2012. augusztus 12., vasárnap

7. fejezet

sziasztok! :)
 itt egy új fejezet, amihez szeretnék megkérni minden olvasómat, hogy vegye figyelembe a következő kérésemet:
az eddigi fejezetekhez volt, van, és remélem lesz is egy folyamatos kommentelőm (Vii), akinek köszönöm, DE! szerencsére  látogatók száma is folyamatosan nő, és a rendszeres olvasóké is, ezért szeretnék egy alkut ajánlani! akinek van kedve az hagy egy kommentárt, és ha összegyűlik 3, akkor jön a következő fejezet!
ne vegyétek rossz néven, csak így jobb érzésem van, h nem csak az olvasásra, hanem a kommentelésre is szántok időt, és a fejezet alatti megjegyzés számláló is jobban mutatna :)

Csökönyös vénember!

  




Mourinho szemszöge:

Ne vártam meg míg véget ér az ünneplés a pályán, hanem megkocogtatva Iker vállát jeleztem neki, hogy szedje össze a még mindig tátott szájjal bámuló csapatot, és kövessenek. Fogalmam sincs hogyan fogom meggyőzni a fejeseket, de sokan mondták már nekem, ha én egyszer valamit a fejembe veszek, azt véghez is viszem, bármilyen áron! Gondolataimba merülve beszálltam a bérelt kocsiba, és megvártam, míg Ikerék is feleszmélnek és beülnek, majd gázt adva a szállodához száguldoztam. Nem szokásom ilyen stílusba vezetni, de most nem volt időm végigaraszolni Pest utcáin. Kipattantam a kocsiból, majd a recepciós sráctól elkértem a kulcsokat, és magam után intettem az értetlenül álló játékosaimat. 
Hatalmasat csapódott mögöttem a szobám ajtaja, ahová betereltem mindenkit. Idegesen kezdtem fel-alá járkálni a szobába, végül Alonso  fogta meg a vállam, és kérdőn rám nézett. Egy hatalmasat sóhajtottam, majd belekezdtem a mondani valómba.
-Úgy vélem a csapatból senkinek sincs gondja a látásával, így szerintem mindenki láthatta, hogy Ravenna mit művelt a pályán.- mindenki egy aprót bólintott, majd várták, hogy folytassam- A szabályok szerint augusztus végéig még lehet játékosokat leigazoltatni, és a Real-ban még van egy üres hely, amit nem tudtunk betölteni, mert nem volt megfelelő játékos. Mostanáig- erre a mindenki felkapta a fejét, de elsőként Ronaldo reagált.  
-Ugye most ezzel nem azt akarja mondani, hogy tegyük be Ravennát a keretbe, akinek ha nem vette volna észre két, sacra 75 B-s melle van, derékig érő fekete haja, és irtó jó segge, tehát NŐ!- állt elém villámló szemekkel. Nocsak milyen jól megfigyelte. Ha még 2 napot maradunk tuti az ágyban köt ki. 
-De igen észrevettem,és tudom jól, hogy nő! De mint mindannyian láthattátok, azon a pályán is 21, 1 arányban a fiuk voltak többségben, és láttam az arcotokon, hogy elvoltatok képedve, hogy milyen a játéka!- egyikőjük sem szólalt meg. Ez már győzelem.
-Na mi van, megnémultatok? Sejtettem. Ti is jól tudjátok, hogy elkel egy kis segítség a csapatnak, mind a Barca ellen, mind a BL-ben, ezért úgy gondolom Ravenna tökéletes frissítés lenne.
-De Mester, még mindig fenn áll az a probléma, amit Cris említett, miszerint nő, és mit keresne egy férfi keretben. Lássa be, hogy nem bírná ki azt a terhet, amit mi már évek óta gyakorolunk.
-Igaza van Ikernek.- szólalt fel most Ramos- Gondoljon bele mit csinálna, ha a kimerültségtől összeesik edzés közben, 2-3 naponta meccsek, aztán ott a sajtó is, a futball szövetség, és nem utolsó sorban a többi csapat, akik sértésnek fogják venni azt, hogy egy nő ellen kell pályára lépniük. Mit fog csinálni, ha ez miatt megbüntetik a csapatot, már ha Pérez úr egyáltalán engedi betenni a csapatba.- belátom van valami abban amit mondanak, de láttam Ravenna arcán az elszántságot, az akaraterőt foci közben, és hiszek benne, hogy megtudna ezekkel a dolgokkal küzdeni.
-Belátom, hogy részben igazatok van...- erre Cris kihúzta magát- De, ez még nem azt jelenti, hogy most azonnal nem kezd el pakolni mindenki, és hogy nem megyünk vissza Madridba, ahol igenis megfogom győzni a vezetőséget, hogy legalább egy esélyt adjanak neki, és onnantól már csak Ravennán múlik.- hátat fordítottam a felháborodott csapatnak, majd kinyitottam nekik az ajtót, jelezvén, hogy ideje távozniuk. Pufogva haladtak el mellettem, Ronaldo még a fejét is elfordította, hogy jelezze szerinte csak azért is neki van igaza. Erre elmosolyodtam, majd miután mindenki kiment, becsaptam az ajtót, és nekiálltam pakolni én is. Ha nem ismerném Ronaldot, akkor azt mondanám, hogy félelemből tilatkozik ennyire. Fél, hogy valaki letaszíthatja a "császár csatár" posztról...

Ravenna szemszöge:

Sajgó végtagokkal ébredeztem a pihe-puha ágyamban. A tegnapi meccs után csaptunk egy hatalmas bulit, ahol megünnepeltük, hogy végre sikerült legyőznünk az örök riválisokat. Megpróbáltam felülni az ágyban, de hirtelen éles fájdalom hasított a fejembe. Tény, hogy a tegnap este elfogyasztott alkoholmennyiség nem volt éppen kicsi. Remek. Most már nemcsak a lábaim sajognak a tegnapi meccstől, de még gondolkozni sem bírok a fejfájástól. Még szerencse, hogy ma csak délután kell bemennem dolgozni. Jut eszembe! Én még tartozok a királyi gárdának egy városnézéssel. Rohadt hosszú napom lesz. Ha Marcelon, meg Crisen múlik, akkor éjfélig fogjuk Budát járni. Hatalmasat sóhajtottam erre a gondolatra, majd bevánszorogtam nagy nehezen a fürdőbe, ahol egy kád forró vízben kezdtem a napot.
Már délután 3 óra múlt 5 perccel, mikor beestem a szálloda ajtaján, és rögtön főnököm szigorú tekintetével találtam szembe magam. Természetesen jól kiosztott, hogy mégis mit képzelek én magamról, hogy 5 percet kések, és én biztosan azt hiszem, hogy ide csak focistákat csábítani jár be a többi női dolgozó. Ha tudná, hogy ezzel milyen igazat mondott.
-Csáó Viki!-köszöntem oda barátnőmnek, mikor beléptem a személyzetnek fenntartott pihenőbe.
-Jó reggelt, akarom mondani napot, bajnok!- köszönt vissza nevetve. Nagyon jól esett, hogy bajnoknak nevezett. Ilyenkor biztos vagyok benne, hogy megérte az a rengeteg munka, amit belefektettem, abba, hogy egyáltalán idáig eljussak. Leültem mellé, majd a felém nyújtott bögrét elvettem, és jólesően belekortyoltam.
-Hm, mond csak, láttad ma már a srácokat?
-A te spanyol macsódra, és a csapatára gondolsz?- nézett rám szenvtelenül vigyorogva. Megforgattam a szemem, majd bólintottam egy aprót. 
-Nem, ma még nem láttam őket, vagyis de. Kora reggel, mikor kijelentkeztek.-erre a mondatára félrenyeltem a kávét, míg ő tök békésen ücsörgött tovább a fotelben. Köhögtem egy sort, és miután sikerült rendesen levegőt vennem, hangot adtam meglepődöttségnemnek.
-E-Ez most komoly?! De ez hogy... Vagyis nem mondták miért mennek hamarabb?
-De mondták. Valami olyasmit mondott Mourinho, hogy vissza kell utazniuk, mert megtalálta a következő "császár csatárt", és még időben lekel igazoltatni a csapathoz.- nézett rám sejtelmesen. Ebbe meg mi ütött?

Mourinho szemszöge:

Délelőtt 11-kor landolt a gépünk a Barajas-i repülőtéren, ahol a rengeteg újságíró rögtön elkezdett faggatózni, hogy miért jöttünk vissza hamarabb. Még szerencse, hogy ideszóltam, hogy jövünk, ezért fokozott biztonsági intézkedéseket tett a repülőtér. Miután kiértünk a terminálból, rögtön felszálltunk a csapat buszára. Csendben tettük meg az utat a stadionig, ahonnan mindenki hazament, kivétel én, mert már rám vártak a tárgyalóban. 
-Jó napot uraim!- köszöntöttem a legfőbb vezetőket, mikor beléptem a terembe.
-Nocsak, nocsak. Végre Mourinho úr is megtisztel minket jelenlétével.
-Én is örülök, hogy láthatom Pérez úr.- mosolyogtam rá kissé gúnyosan. Elfoglaltam a helyemet, majd belekezdtem a beszédembe.
-Nos uraim. Bizonyára mindannyian kíváncsiak, hogy miért rángattam önöket ide. A válasz egyszerű. Bár már ebben az ügyben egyszer összeültünk, és akkor megszületett a döntés, hogy milyen kerettel indulunk neki a Bajnokok Ligájának, de én úgy vélem, hogy még nem teljes a csapat.
-Hm, José, csak nem megfontolta azt az ajánlatomat, hogy igazoltassuk le Neymart?- nézett rám Pérez kissé elégedett vigyorral.
-Nem! Még mai napig is azon a véleményen vagyok, hogy semmi szükségünk arra a beképzelt ficsúrra. Én valaki egészen másra gondoltam.
-Mégis kire?
-Tudják uraim,  a magyarországi látogatásom során találkoztam egy rendkívüli játékossal, aki véleményem szerint tökéletes választás volna.
-És mégis ki ez a "rendkívüli" játékos?- rajzolt macskakörmöt a levegőbe.
-A neve Márton Ravenna.- mondatomra Florentinoval az élen, mindenkiből kitört a kacagás.
-Hát, José. Egy biztos. Rég nevettem ilyen jót. Méghogy egy nő a Real Madridban. Ráadásul a srácok között!- törölgette könnyeit, miközben még néhányszor megrázta a nevetés.
-Nem vicceltem!- erre mindenki elhallgatott- Láttam játszani azt a lányt, és úgy gondolom, hogy tökéletes lenne a célnak.
-Ne butáskodjon Mourinho! Ő egy nő! Ha játszani akar a Real Madridban, akkor jelentkezzen a női keretbe.
-Elhiszem, hogy mindannyiuknak furcsa az ajánlatom, de nézzék meg ezt a felvételt, és csak azután ítélkezzenek felette.- betettem a DVD lejátszóba a CD-t, és elindítva megjelent a hatalmas kijelzőn Ravenna fergeteges játéka. Végig figyeltem az arcokat, amik többnyire teljes ámulatot tükröztek. Még a nagy Péreznek is tátva maradt a szája mikor egyedül végigvezette a támadást, majd egy fergeteges gólt lőtt. Egymás után következtek a jobbnál-jobb cselek és helyzetek, és egyre jobban láttam, hogy teljesen Ravenna hatása alá kerültek. Mikor vége lett a filmnek mindenki maga elé meredve gondolkozott, majd végül Florentino szólalt meg.
-Hát most pillanatnyilag nem is tudom mit mondjak. Talán tényleg elhamarkodott volt az elutasításom. De akkor sem teheti be, ha eltekintünk attól, hogy nő. Hiszen ez egy felnőtt, elsőosztályú csapat, ahová nem tehetünk csak úgy be egy névtelen senkit.
-Ne aggódjon Pérez úr. Már ezen is gondolkoztam. Mivel még csak 20 éves ezért először betehetnénk a B keretbe, ahol megmutathatná mit tud, és ha sikerül neki túlszárnyalni mindenkit, akkor...
-Akkor beteheti Ronaldoékhoz.-sóhajtott egy hatalmasat a legfőbb vezető. Tényleg van abba valami, hogy én ha valamit a fejembe veszek azt végbe is viszem.
-DE! Azt megmondaná nekem, hogy hogyan fogja kibírni azt a rengetek esést, ütést, lökést, és a többi nyalánkságról már ne is beszéljünk!- szegezte nekem a kérdést Pérez.
-Mint a felvételen is látszik az erőnléte kifejezetten erős, de a csapatedzéseken kívül mellé kell rendelni egy személyi edzőt, akivel minden nap edz, és aki felügyeli az étrendjét, a súlyát, és aki minden apró részletet tud róla.
-És van erre embere?
-Nincs.- mondtam kissé lehangoltan. A francba, ez teljesen kiment a fejemből.
-Sejtettem. De nekem van.- megfordult a székben, majd intve egyet az ajtó előtt álló őrnek, visszafordult.- Nos hát Mourinho, akkor hagy mutassam be a Real Madrid legújabb, és legnőiesebb játékosának személyi edzőjét: Victor Lopez urat.- állt fel székéből, majd kezet fogott az éppen belépő 30-as férfit.-Lopez úr, köszönöm, hogy eljött. Had mutassam be önnek José Mourinhot, a Real Madrid vezető edzőjét.-mutatott rám. Odasétáltam, majd kezet fogtunk, és hellyel kínáltuk. 
-Mi is lesz pontosan a dolgom Pérez úr?
-Nos Victor. Az én drága jó barátom José, kitalálta, hogy egy nőt tesz be a keretbe, és mellé kellenél mint személyi edző.-vázolta fel nagy vonalakban Pérez. Victor egy pillanatra meglepődött, majd bólintott, és neki is megmutattam a felvételt, hogy tisztában legyen körülbelül ki is ez a lány.
-Hát, őszintén szólva meglepődtem,- kezdett bele Lopez- de kifejezetten jó fizikai állapotban van, és remekül játszik. Szerintem jó döntés lenne leigazoltatni.- elégedetten tekintettem Florentinora, aki megforgatta a szemét, de nem fűzött hozzá megjegyzést. 
-Tehát akkor elvállalja?- kérdeztem meg Lopeztől.
-El! Bár biztos vagyok benne, hogy igen nehéz lesz neki olyan szintre felkapaszkodni, mint a többi játékos, mármint fizikailag, de mindent megteszek, hogy sikerüljön neki.
-Remek! Akkor tehát mind egyetértünk ama igen különös, és furcsa döntésben, miszerint Mourinho javaslatára, Márton Ravenna legyen a Real Madrid új játékosa?
-Igen!-hangzott az egyhangú válasz. Tudtam, hogy sikerülni fog! Lassacskán mindenki kiszállingózott a teremből, csak én és Pérez maradtunk.
-Honnan tudtad, hogy szükségem lesz egy személyi edzőre?-szegeztem neki a kérdést.
-Drága öreg barátom. Ismerlek már mint a rossz pénzt. Tudtam jól, hogy valami őrültséggel állítasz be, ha már összehívtál mindenkit. De azt nem gondoltam volna, hogy ekkora őrültségről van szó!- nevetett fel halkan. Én is elmosolyodtam.
-Tudod, csak reménykedni merek, hogy Ravenna fogja hozni azt az áttörést amire vártunk.
-Hát barátom, ajánlom neked, hogy így legyen, mert ha nem akkor aztán nagy bajban leszel!- nézett rám fenyegetően. 
-Na jól van. Ennyit mára. Indulj vissza Magyarországra, és hozd ide azt a csoda csatárt.- veregette meg a vállam.

Ravenna szemszöge:

Kómásan sétáltam ki a szobámból. Még most sem tudom felfogni, hogy miért húztak el úgy a srácok. Tegnap egész végig ezen járt az agyam. Kicsoszogtam a konyhába, hogy feltegyek egy kávét főni. Éppen a hűtőből vettem ki a tejet, mikor megszólalt mögöttem egy ismerős férfi hang.
-Jó reggelt Ravenna! Nekem is csinálnál egy csésze kávét?

8 megjegyzés:

  1. Sziaaaaa!!! ÁÁÁÁÁ nagyon jó a törid egyszerűen imádom :D és ebben a fejezetben sem csalódtam... eddig nem kommenteltem még (lusta vagyok tudom.. bocsi :D )de végig követtem a törit és biztos lehetsz benne hogy ezután is olvasni fogom és ünnepályesen megígérem, hogy véleményt is fogok írni :)már nagyon várom a kövit is hogy Ravenna hogy fogja fogadni az AJÁNLATOT :D csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Timi!
      örülök, hogy tetszik :)és hogy most sem csalódtál :)
      nem baj :)a lényeg, hogy most írtál :)
      hááát majd kiderül a következő fejezetben :)
      köszönöm a biztatást :)
      puszi: OMG

      Törlés
  2. Szia!

    Most olvastam el a történetedet az elejétől idáig és egyszerűen szuper :)Őszintén szólva, először kicsit féltem, hogy sablon-karaktereket használsz, de egyáltalán nem így van, úgyhogy kellemesen csalódtam!
    Örülök, hogy viszonylag sok a leíró rész, mert sokakkal ellentétben én kifejezetten szeretem őket olvasni, sőt, szerintem sokkal kifejezőbbek, mint egy-egy rövid és felesleges párbeszéd.

    Nagyon tetszik egyébként oldalt, a szereplők képei alatt szereplő pár sor :) Szerintem nagyon jók és én már talán ezerszer is elolvastam mindegyiket, mert tényleg nagyon találóak!

    Azt megígérhetem, hogy mikor időm engedi, én fogok írni (és remélem, mindig hasonlóan pozitívan tudok majd nyilatkozni :) ), mert amatőr íróként én is tudom, mennyire fontos a visszajelzés. Várom a folytatást! :) Köszönöm, hogy olvashattam!

    Puszi,
    Tina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tina!
      Örülök, hogy tetszik, és igyekszek jó fejezeteket összehozni :)
      Sokan mondták már, hogy tetszik nekik, és örülök, hogy te is közéjük tartozol :)
      Mindenki nagyon tud örülni, ha kap visszajelzést az olvasóitól :)
      Igyekszem a folytatással :)
      puszi: OMG

      Törlés
  3. Szia!
    nagyon szuper volt a fejezet! Már nagyon várom a Ronaldoékkal közös edzéseket, meccseket, van egy olyan érzésem hogy azok lesznek a legizgalmasabb részek :) Várom a folytatást!
    Puszi
    Linda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Linda!
      köszönöm a dicséretet, és nemsokára már az egész Real képbe kerül :)
      Sietek :)
      Puszi: OMG

      Törlés
  4. Szija csajszi!
    Ne haragudj, hogy még csak most értem ide, pláne hogy számítasz is rám, de feszített volt az utolsó hetem rögtön utána meg nyaralás ami ugyan laza volt, de akkor meg azért nem tudtam írni. Pár napja értem haza és most pótolom a lemaradásaimat. :) Hol volt hol nem volt 8. fejezet? Mi lett vele? Hm???
    Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szól az ajánlathoz a csajszi. :)
    Mout nagyon szeretem. :) Roni meg olyan Ronis. :) Kíváncsi vagyok Sergi mit gondol úgy magába. :) Jajj már alig várom, hogy ott legyen! Siess kérlek a folytatással! Imádtam!
    Puszi:
    Vii

    VálaszTörlés
  5. Szia! Sajnos csak most találtam meg a blogodat,de nagyon tetszik.Érdekelne,hogy miért nem folytattad? A történet alapja,felépítése jó, az írás nagyon jó.Ha elfogadsz egy tanácsot ne hagyd abba az írást és itt nem csak erre a történetre gondoltam.További szép napot. :D Bianka

    VálaszTörlés