3. fejezet

nos először is köszönöm az előző fejezetben a komikat, és a chaten még dolgozok :)

na nem dumálok tovább jó olvasást ehhez a  fejezethez is :)

a komikat megköszönöm :)

egy kis zene: http://www.youtube.com/watch?v=rnzLKk1c-9I&feature=related

Kezdetek III.

Kábán nyitogatta szemeit a kislány. Nem tudta hirtelen hol van. Aztán megrohamozták a tegnapi nap emlékei. Ismét könny szökött barna szemeibe. Nagyapja halála mély sebet hagyott szívében, de emlékezett a végrendeletére. Azt kérte tőle, hogy bármi is történjék, soha ne adja fel közös szenvedélyüket, a futballt. A kislány tudta jól, hogy meg kellesz állnia a helyét ebben a környezetben is, és eleget tennie nagyapja kérésének. Lassan kelt fel, próbálta minél tovább húzni a bemutatkozást a többi gyerek előtt. Felöltözött, fogat mosott, majd kisétált a szobájából. Életében ismét egy új fejezet kezdődött.

…

Ravenna szemszöge:

A reggeli hideg levegő szúrta a tüdőmet. Éppen a reggeli futásomat végeztem, kikor megcsörrent a telefonom a felsőm alatt lévő topban. 

-Te meg hol a francban vagy?- szólt bele egyetlen barátnőm magas hangja a telefonba. Nevetve álltam meg a focipálya szélén.

-Még kint vagyok a városi stadion pályáján, nemsokára megyek vissza. 

-Te csak ne nevess! A szívbaj jött rám, mikor nem találtalak az ágyadban!- a mondat végén ő is elnevette magát.  

-Oké! De igaz senki nem vette észre, hogy elmentem?- kérdeztem aggódva.

-Most komolyan így ismertél meg az elmúlt 7 év alatt? Szivi, lehet, hogy szőke vagyok, de nem hülye! Megnyugodhatsz, bezártam az ajtód, és leengedtem a kötelet az ablakodból.- hát igen, ez Regi. Bohákás és szőke, de így szerettem.

-Köszönöm szöszikém. Te vagy a legjobb!

-Ezt már mondtad párszor. Na én megyek vissza fekszek szunyálni, te meg igyekezz haza!- rótt meg kedvesen, utalva a tegnap reggelre.

-Értettem főnök! Sietek.- letettük a telefont, én pedig visszaraktam a készüléket a toppomba. Gyors tempót diktáltam, tudván, hogy ma nagy nap van. A mai napon fogok elmenni egy játékos válogatóra, a veszprémi focicsapat B csoportjába. Bár az árvaházban nem nézik jó szemmel, hogy mai napig is űzöm azt a sportot amit megboldogult apám és nagyapám hagyott rám a génjeimbe beépülve, hogy a jövőben szenvedélyemként játsszam. Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt 7 évben , mióta bekerültem az árvaházba. Eleinte lázadoztam, folyamatosan elszöktem, majd mikor megértettem, hogy ez ellen nem tudok mit tenni, már reménykedve vártam mikor jön újra egy család, aki gyereket akar örökbe fogadni. Azt mondják a remény hal meg utoljára, hát az én reményem hamar megpatkolt. Kihallgattam egy beszélgetést ami rólam szólt. Végül is igaza van z igazgató nőnek. Mégis ki fogadna örökbe egy olyan lányt, akinek a foci a mindene, minden nap büdösre izzadja magát, és mindenhol fűfoltok tarkítják. 10 éves korom óta itt porosodok ebben a dohos árvaházban. Egyedül azok a percek, órák rángatnak ki ebből a közegből, mikor edzésekre és meccsekre járok. Még mindig a városi csapatnál játszom. Jövőre végre a saját erőmből folytathatom az életem, remélhetőleg Veszprémben, a B csoport tagjaként. De ez mind csak feltételezés. Majd délután kiderül. Mikor az ablakom alá értem , észrevettem az ablakból kilógó kötelet, pont ahogyan Regivel megbeszéltük. Kezeimet szorosan ráfontam a kötélre. Mikor lábaim elhagyták a talajt, egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. Tény, hogy 12 km futás korán reggel elég fárasztó de muszáj volt. Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy felértem, és éppen bejutni próbál valaki a csukott ajtón keresztül. Gyorsan bemásztam, a kötelet elrejtettem, levetkőztem, majd gyorsan magamra kaptam a köntösömet. Úgy rángatták szegény ajtót, hogy féltem még a végén kiszakad. Odaszaladtam kinyitni. 

-Áh! Jó reggelt Ravenna.- nézett rám csábosan mosolyagva legutálatosabb nevelőnk.

-Jó reggelt asszonyom. Éppen most jöttem a fürdőből.- hazudtam szemrebbenés nélkül.

-Oh, valóban? Biztosan nem kint voltál megint futni?- szürke szemei úgy néztek rám, mint a véres ingre.

-Ezer százalék, de ha most megbocsájt folytatnám tovább a készülődést.- győztes vigyorral csuktam be az ajtót. Megint nem sikerült rajtakapnia. Gyorsan elmentem lezuhanyozni majd egy laza szett kiválasztása után lófarokba fogtam a hajam, és letrappoltam a lépcsőn.

-Na megjött a mi kis focista hercegnőnk. Milyen volt a reggeli futás?- huppant le mellém a szőkeség, immár az étkezőben.

-Egész jó de örülnék neki ha nem hangoztatnád, mert éppen hogy letudtam reggel koptatni a házisárkányt.-mondtam éllel a hangomban. 

-Oké, oké! Bocsi.- rám nézett azokkal a kék szemeivel, amivel bármit eltudott érni, bárkinél. Nálam is.

-Rendben.- nevetgélve reggeliztünk meg, majd táskáinkat magunkhoz véve elindultunk dolgozni. Bizony az árvaház nem fizet a kötelező dolgokon kívül semmit, de azokat is elég silányan, nekünk viszont ez a diákmunka nem kevés plusz pénzt jelentett. Mikor a kávézóhoz értünk, még csak Kíra volt ott,  a harmadik pincérlány, rajtunk kívül.

-Sziasztok csajok!- üdvözölt minket rikító mosollyal.

-Helló kislány.- köszöntünk egyszerre Regivel. Összemosolyogtunk, majd a pult mögé lépve, feltettük a névtáblát, és felkötöttük a kötényt. Egész délelőtt nem volt nagy forgalom, majd az ebédszünet után elkéredzkedtem a főnökömtől, és siettem a stadion felé. Megérkezve már rengeteg fiatal, és velem korabeli srácot láttam az öltözők környékén. A portáshoz szaladtam, és elkértem az edző cuccomat, és a szertár kulcsát. Nem vagyok szégyenlős , de ha most bemennék egy fiukkal teli öltözőbe abból nem lenne válogató. Megszoktam már a fiuk jelenlétét elvégre amikor meccs meg edzés van velük együtt öltözök. Ismerik már minden porcikámat, természetesen bizonyos határokon belül. Néhánnyal ráadásul együtt nőttem fel. Magamra kaptam egy ujjatlan fekete toppot, egy laza fekete focis gatyót, lábszárvédő, stoplis cipő és kész is. Kezdődhet a show életem színpadán, a főszerepben: Márton Ravennna.