4. fejezet

sziasztok! na szóval , tudom h sokat kellett várni erre a fejezetre, de

a kisebb fennakadást a 2 éves kisöcsém jelentette, aki eltüntette a füzetemet,

amibe a törit írom, pluszba kitörölte a gépről is a begépelt részt! :)

egy teljesen átírt, nehezen megszülető fejezetet olvashattok. :)

nem dumálok tovább jó olvasást, a komikat, és pipákat megköszönöm 

puszi :)

Minden rosszban van valami jó!

Cheynne Malmgren ft. Kállay-Saunders András: Dreams

-Ravenna figyelj oda!- főnököm mérgesen dörmögő hangja rántott ki elmélkedésemből. Éppen az asztalokat törölgettem le, de elbambultam, és kiöntöttem a sót az egyik asztalra. Gyorsan feltakarítottam majd fejemet lehajtva kullogtam el főnököm mellett. Nem is fogom fel hogyan süllyedhettem idáig. 3 évvel ezelőtt, még ott álltam a veszprémi válogatón, most meg egy szállodában vagyok recepciós. Utálom ezt a munkát. Milyen is lenne, ha most nem egy cuki kis fekete-fehér ruhában állnék itt, hanem egy focicsapatban rúghatnám a bőrt, de az álmom azon a végzetesnek tűnő napon szertefoszlott. Tisztán emlékszek minden percére:

...

Magabiztosan és reményekkel telve sétáltam ki a pályára. Minden szempár rám szegeződött.

-Elnézést kisasszony, segíthetek?- egy köpcös, kopaszodó férfi érdeklődve sétált elém.

-Jó napot! Ez a veszprémi B csoport válogatója, igaz?- mosolyogva néztem az öregedő férfi szemébe.

-Igen.- kissé bizonytalanul válaszolt.

-Akkor jó helyen járok, úgyhogy köszönöm, de nem kell segítség.- kikerültem, majd szépen, komótosan felsétáltam a pálya vonaláig.

-Elnézést hölgyem, de ide most nem jöhet be!- a köpcös emberke megint mellettem termett, majd megragadta a kezem.

-Ugyan, hagyja csak Somogyi. Biztosan megakarja csodálni a jövő futball sztárjait.- erre a kijelentésre belőlem egy hangos horkantás szakadt fel, míg a többi srác nagyképűen nevetgélt az előbbi kijelentésen.

-Ugyanmár,  te mint futball sztár! Még a cipődet sem tudod rendesen bekötni!- gúnyosan néztem rá, majd le a lábára, ahol cipőjének fűzője kikötve lógott le a földre. Vöröslő fejjel lehajolt és bekötötte cipőfűzőjét, majd szitkozódva közeledett felém.

-Valami baj van Szalai?- az edző hangja ostorként csattant a köztünk szikrázó levegőben. Végül én válaszoltam.

-Nincs semmi baj uram, csak egy apró félreértés volt közöttünk.- magabiztosságom mindenkit meglepett.

-Ennek örülök, de megmondaná kisasszony, hogy minek köszönhetjük jelenlétét?- az edző sürgető hangjára elfordítottam fejemet Szalairól.

-A válogatóra jöttem.

-Oh, ha újságnak tudósít vagy csak képeket akar csinálni, mert akkor...

-Nem! Játékosként vagyok itt! Én is szeretnék bejutni a veszprémi csapatba.- kijelentésemet hangos nevetés követte, még az edző is mosolygott.

-Hölgyem, ez itt nem a női keret.- még mindig idegesítően jól szórakozott rajtam.

-Tudom jól, de legyen szíves abbahagyni a vigyorgást, és adjon egy lehetőséget, hogy megmutassam mit tudok.- valamit láthatott a tekintetemben, mert ő is abbahagyta a vigyorgást, és a még mindig jól szórakozó játékosokat is csendre intette.

-Rendben, nézzük mit tud.- elégedetten elmosolyodtam. Végre lejött az én időm.

-De edző bá'!- a "tömeg" szinte egyszerre kezdett el ellenkezni.

-Csendet! Senkit sem zárunk ki a válogatóból. Most pedig kezdjük már el végre, mert az idő pénz, a pénz pedig sokat ér!- Szalai gyilkos tekintettel nézett rám. Nembaj, nézzen csak, majd a pályán lerendezzük. Egy egyszerű bemelegítéssel kezdtük: nyújtások, passzolgatások (ahol direkt félrepasszolták), majd futás. Ebben mindig is jó voltam. Emlékszem nagyapám mi mondott nekem: "Jól figyelj rám Enna! A foci nem csupán a gólokról szól. A futball művészet. Azok a művészi cselek, rúgások, fejesek, passzok, védések, mind-mind művészet, de ugyanakkor a foci küzdősport is. Amikor versenyzel  a labdáért, azok a dúrva lökések, és becsúszások a küzdelemről szólnak. Ahhoz, hogy a fiúk között megálld a helyed, a leggyorsabbnak kell lenned, mert a gyorsasággal minden csatát megnyerhetsz." Most is ezt tartottam szem előtt. 1,5 körrel rávertem a fiúkra. Egy pillanatra az edző felé tekintettem, aki meglepett tekintettel nézett vissza rám.

-Nem is rossz!- tudtam, hogy ez a kijelentés nekem szólt- Most pedig két csapatra osztalak titeket, és egy 2x20 perces mérkőzést fogtok játszani 5 perc félidővel.- felosztotta a csapatokat de engem sehova sem osztott be. Szalai lenézően jött oda hozzám.

 -Na mi van kislány? Figyelembe sem vesznek?-ekkor az edző magához intett, de még visszaszóltam neki.

-Majd a pályán lerendezzük egó manó.- gúnyos vigyorral kocogtam oda az edzőhöz.

-Még a nevét sem tudom, ahhoz pedig, hogy játszon, még a posztját is tudnom kéne.

 -Márton Ravenna, és csatár poszton játszok.

-Rendben. A narancssárga csapatban leszel.- mutatott Szalaiék felé.

-Elnézést uram, de nem lehetne, hogy a fekete csapatban legyek?- pár percig még a szemembe nézett, majd rábólintott a kérésemre.

-Figyelem hölgyeim! Ravenna a fekete csapatban fog játszani csatár poszton. Ne kíméljétek,-ennél a résznél Szalai gonoszan elmosolyodott- és passzoljatok neki is. Jó játékot.- odasétáltam a csapathoz, felálltam a helyemre, az ellenfél pedig Szalaival az élen megkapta a kezdés lehetőségét. És a síp megszólalt. Rengeteg helyzetünk volt, de egyet sem tudtunk gólra váltani. A fiúk ritkán passzoltak nekem, ezért nem kerültem olyan helyzetbe, ahol megmutathatom mit tudok. Ám, ekkor ismét hozzám került a labda egy pontos passz kíséretében. Sprinteltem teljes erőmből a kapu felé, minden védőt sikerült kicseleznem, és már majdnem a 16-oson belül voltam mikor megtörtént a "baleset". Éppen rúgáshoz készülődtem, mikor valaki becsúszott, és a stoplis cipővel eltalálta a jobb lábamat. Éles fájdalom hasított belém, de ezzel nem foglalkozva, belebikáztam a labdába. Nem láttam már, hogy életem nagy lehetősége a kapuban landol-e, mert összeestem, és elveszítettem az emlékezetemet.

Hangos csipogásra keltem fel. A klór szaga bántotta az orromat, csakúgy mint az erős fény a szememet, amely bevilágított a kórházi szobába. Egy orvos lépett be az ajtón, majd elmagyarázta mi történt. A lábamat ért rúgás akkora volt, hogy a fájdalmat közvetítő idegek a lábszáram közepétől, egészen a lábujjaim hegyéig elhaltak. Csak a szerencsén múlott, hogy más idegszál vagy izom nem roncsolódott, különben nem tudnám használni a jobb lábamat. Miután kiengedtek a kórházból, visszakerültem az árvaházba. Teljesen elzárkóztam mindenkitől, még Reginától is. Tudtam jól ki volt az aki becsúszott: Szalai."

Az egy év hamar eltelt, én pedig a szülinapom után az összespórolt pénzemből felköltöztem Pestre. Sokszor próbáltam jelentkezni klubbokba, de amint meglátták az orvosi papírt, miszerint a jobb lábamban idegelhalás van rögtön elküldtek, így hát a nyelvtudásomat elővéve jelentkeztem ebbe a szállodába recepciósnak. Bár néha besegítek az éttermi részlegnek egy kis plusz juttatásért. 3 év. Ennyi ideje nem fociztam normális csapatban. Természetesen nem hagytam abba a sportot, csak most már az utcai foci az, ami a szenvedélyem lett. Szabályok nélkül játszani igzi élvezet.

A mai nap is átlagosan kezdődött. A reggeli kis besegítés után visszamentem a recepcióhoz, és munkába álltam. Dél körül szólt a főnököm, hogy nemsokára jön egy csapat spanyol vendég, aki inkognitóban szeretnének maradni. Egy óra múlva meg is jött az a bizonyos csapat.

-Jó napot hölgyem!- az erősen rossz angol kiejtésre felkaptam a fejem. Ezt nem hiszem el! Most komolyan Ő áll előttem!?