4. fejezet

sziasztok! na szóval , tudom h sokat kellett várni erre a fejezetre, de

a kisebb fennakadást a 2 éves kisöcsém jelentette, aki eltüntette a füzetemet,

amibe a törit írom, pluszba kitörölte a gépről is a begépelt részt! :)

egy teljesen átírt, nehezen megszülető fejezetet olvashattok. :)

nem dumálok tovább jó olvasást, a komikat, és pipákat megköszönöm 

puszi :)

Minden rosszban van valami jó!

Cheynne Malmgren ft. Kállay-Saunders András: Dreams

-Ravenna figyelj oda!- főnököm mérgesen dörmögő hangja rántott ki elmélkedésemből. Éppen az asztalokat törölgettem le, de elbambultam, és kiöntöttem a sót az egyik asztalra. Gyorsan feltakarítottam majd fejemet lehajtva kullogtam el főnököm mellett. Nem is fogom fel hogyan süllyedhettem idáig. 3 évvel ezelőtt, még ott álltam a veszprémi válogatón, most meg egy szállodában vagyok recepciós. Utálom ezt a munkát. Milyen is lenne, ha most nem egy cuki kis fekete-fehér ruhában állnék itt, hanem egy focicsapatban rúghatnám a bőrt, de az álmom azon a végzetesnek tűnő napon szertefoszlott. Tisztán emlékszek minden percére:

...

Magabiztosan és reményekkel telve sétáltam ki a pályára. Minden szempár rám szegeződött.

-Elnézést kisasszony, segíthetek?- egy köpcös, kopaszodó férfi érdeklődve sétált elém.

-Jó napot! Ez a veszprémi B csoport válogatója, igaz?- mosolyogva néztem az öregedő férfi szemébe.

-Igen.- kissé bizonytalanul válaszolt.

-Akkor jó helyen járok, úgyhogy köszönöm, de nem kell segítség.- kikerültem, majd szépen, komótosan felsétáltam a pálya vonaláig.

-Elnézést hölgyem, de ide most nem jöhet be!- a köpcös emberke megint mellettem termett, majd megragadta a kezem.

-Ugyan, hagyja csak Somogyi. Biztosan megakarja csodálni a jövő futball sztárjait.- erre a kijelentésre belőlem egy hangos horkantás szakadt fel, míg a többi srác nagyképűen nevetgélt az előbbi kijelentésen.

-Ugyanmár,  te mint futball sztár! Még a cipődet sem tudod rendesen bekötni!- gúnyosan néztem rá, majd le a lábára, ahol cipőjének fűzője kikötve lógott le a földre. Vöröslő fejjel lehajolt és bekötötte cipőfűzőjét, majd szitkozódva közeledett felém.

-Valami baj van Szalai?- az edző hangja ostorként csattant a köztünk szikrázó levegőben. Végül én válaszoltam.

-Nincs semmi baj uram, csak egy apró félreértés volt közöttünk.- magabiztosságom mindenkit meglepett.

-Ennek örülök, de megmondaná kisasszony, hogy minek köszönhetjük jelenlétét?- az edző sürgető hangjára elfordítottam fejemet Szalairól.

-A válogatóra jöttem.

-Oh, ha újságnak tudósít vagy csak képeket akar csinálni, mert akkor...

-Nem! Játékosként vagyok itt! Én is szeretnék bejutni a veszprémi csapatba.- kijelentésemet hangos nevetés követte, még az edző is mosolygott.

-Hölgyem, ez itt nem a női keret.- még mindig idegesítően jól szórakozott rajtam.

-Tudom jól, de legyen szíves abbahagyni a vigyorgást, és adjon egy lehetőséget, hogy megmutassam mit tudok.- valamit láthatott a tekintetemben, mert ő is abbahagyta a vigyorgást, és a még mindig jól szórakozó játékosokat is csendre intette.

-Rendben, nézzük mit tud.- elégedetten elmosolyodtam. Végre lejött az én időm.

-De edző bá'!- a "tömeg" szinte egyszerre kezdett el ellenkezni.

-Csendet! Senkit sem zárunk ki a válogatóból. Most pedig kezdjük már el végre, mert az idő pénz, a pénz pedig sokat ér!- Szalai gyilkos tekintettel nézett rám. Nembaj, nézzen csak, majd a pályán lerendezzük. Egy egyszerű bemelegítéssel kezdtük: nyújtások, passzolgatások (ahol direkt félrepasszolták), majd futás. Ebben mindig is jó voltam. Emlékszem nagyapám mi mondott nekem: "Jól figyelj rám Enna! A foci nem csupán a gólokról szól. A futball művészet. Azok a művészi cselek, rúgások, fejesek, passzok, védések, mind-mind művészet, de ugyanakkor a foci küzdősport is. Amikor versenyzel  a labdáért, azok a dúrva lökések, és becsúszások a küzdelemről szólnak. Ahhoz, hogy a fiúk között megálld a helyed, a leggyorsabbnak kell lenned, mert a gyorsasággal minden csatát megnyerhetsz." Most is ezt tartottam szem előtt. 1,5 körrel rávertem a fiúkra. Egy pillanatra az edző felé tekintettem, aki meglepett tekintettel nézett vissza rám.

-Nem is rossz!- tudtam, hogy ez a kijelentés nekem szólt- Most pedig két csapatra osztalak titeket, és egy 2x20 perces mérkőzést fogtok játszani 5 perc félidővel.- felosztotta a csapatokat de engem sehova sem osztott be. Szalai lenézően jött oda hozzám.

 -Na mi van kislány? Figyelembe sem vesznek?-ekkor az edző magához intett, de még visszaszóltam neki.

-Majd a pályán lerendezzük egó manó.- gúnyos vigyorral kocogtam oda az edzőhöz.

-Még a nevét sem tudom, ahhoz pedig, hogy játszon, még a posztját is tudnom kéne.

 -Márton Ravenna, és csatár poszton játszok.

-Rendben. A narancssárga csapatban leszel.- mutatott Szalaiék felé.

-Elnézést uram, de nem lehetne, hogy a fekete csapatban legyek?- pár percig még a szemembe nézett, majd rábólintott a kérésemre.

-Figyelem hölgyeim! Ravenna a fekete csapatban fog játszani csatár poszton. Ne kíméljétek,-ennél a résznél Szalai gonoszan elmosolyodott- és passzoljatok neki is. Jó játékot.- odasétáltam a csapathoz, felálltam a helyemre, az ellenfél pedig Szalaival az élen megkapta a kezdés lehetőségét. És a síp megszólalt. Rengeteg helyzetünk volt, de egyet sem tudtunk gólra váltani. A fiúk ritkán passzoltak nekem, ezért nem kerültem olyan helyzetbe, ahol megmutathatom mit tudok. Ám, ekkor ismét hozzám került a labda egy pontos passz kíséretében. Sprinteltem teljes erőmből a kapu felé, minden védőt sikerült kicseleznem, és már majdnem a 16-oson belül voltam mikor megtörtént a "baleset". Éppen rúgáshoz készülődtem, mikor valaki becsúszott, és a stoplis cipővel eltalálta a jobb lábamat. Éles fájdalom hasított belém, de ezzel nem foglalkozva, belebikáztam a labdába. Nem láttam már, hogy életem nagy lehetősége a kapuban landol-e, mert összeestem, és elveszítettem az emlékezetemet.

Hangos csipogásra keltem fel. A klór szaga bántotta az orromat, csakúgy mint az erős fény a szememet, amely bevilágított a kórházi szobába. Egy orvos lépett be az ajtón, majd elmagyarázta mi történt. A lábamat ért rúgás akkora volt, hogy a fájdalmat közvetítő idegek a lábszáram közepétől, egészen a lábujjaim hegyéig elhaltak. Csak a szerencsén múlott, hogy más idegszál vagy izom nem roncsolódott, különben nem tudnám használni a jobb lábamat. Miután kiengedtek a kórházból, visszakerültem az árvaházba. Teljesen elzárkóztam mindenkitől, még Reginától is. Tudtam jól ki volt az aki becsúszott: Szalai."

Az egy év hamar eltelt, én pedig a szülinapom után az összespórolt pénzemből felköltöztem Pestre. Sokszor próbáltam jelentkezni klubbokba, de amint meglátták az orvosi papírt, miszerint a jobb lábamban idegelhalás van rögtön elküldtek, így hát a nyelvtudásomat elővéve jelentkeztem ebbe a szállodába recepciósnak. Bár néha besegítek az éttermi részlegnek egy kis plusz juttatásért. 3 év. Ennyi ideje nem fociztam normális csapatban. Természetesen nem hagytam abba a sportot, csak most már az utcai foci az, ami a szenvedélyem lett. Szabályok nélkül játszani igzi élvezet.

A mai nap is átlagosan kezdődött. A reggeli kis besegítés után visszamentem a recepcióhoz, és munkába álltam. Dél körül szólt a főnököm, hogy nemsokára jön egy csapat spanyol vendég, aki inkognitóban szeretnének maradni. Egy óra múlva meg is jött az a bizonyos csapat.

-Jó napot hölgyem!- az erősen rossz angol kiejtésre felkaptam a fejem. Ezt nem hiszem el! Most komolyan Ő áll előttem!?

Új blog :)

Sziasztok!
Tévedés ne történjék, nem hagyom abba ezt a blogot, csak egy kisebb fennakadás történt, de dolgozok rajta.
Na viszont nyitottam egy új blogot, amin már fent is van  a BEVEZETŐ.
itt a link, amin megnézhetitek: http://crisandmylife.blogspot.hu/
a véleményeket, és a pipákat megköszönöm.
Puszi: OMG

3. fejezet

nos először is köszönöm az előző fejezetben a komikat, és a chaten még dolgozok :)

na nem dumálok tovább jó olvasást ehhez a  fejezethez is :)

a komikat megköszönöm :)

egy kis zene: http://www.youtube.com/watch?v=rnzLKk1c-9I&feature=related

Kezdetek III.

Kábán nyitogatta szemeit a kislány. Nem tudta hirtelen hol van. Aztán megrohamozták a tegnapi nap emlékei. Ismét könny szökött barna szemeibe. Nagyapja halála mély sebet hagyott szívében, de emlékezett a végrendeletére. Azt kérte tőle, hogy bármi is történjék, soha ne adja fel közös szenvedélyüket, a futballt. A kislány tudta jól, hogy meg kellesz állnia a helyét ebben a környezetben is, és eleget tennie nagyapja kérésének. Lassan kelt fel, próbálta minél tovább húzni a bemutatkozást a többi gyerek előtt. Felöltözött, fogat mosott, majd kisétált a szobájából. Életében ismét egy új fejezet kezdődött.

…

Ravenna szemszöge:

A reggeli hideg levegő szúrta a tüdőmet. Éppen a reggeli futásomat végeztem, kikor megcsörrent a telefonom a felsőm alatt lévő topban. 

-Te meg hol a francban vagy?- szólt bele egyetlen barátnőm magas hangja a telefonba. Nevetve álltam meg a focipálya szélén.

-Még kint vagyok a városi stadion pályáján, nemsokára megyek vissza. 

-Te csak ne nevess! A szívbaj jött rám, mikor nem találtalak az ágyadban!- a mondat végén ő is elnevette magát.  

-Oké! De igaz senki nem vette észre, hogy elmentem?- kérdeztem aggódva.

-Most komolyan így ismertél meg az elmúlt 7 év alatt? Szivi, lehet, hogy szőke vagyok, de nem hülye! Megnyugodhatsz, bezártam az ajtód, és leengedtem a kötelet az ablakodból.- hát igen, ez Regi. Bohákás és szőke, de így szerettem.

-Köszönöm szöszikém. Te vagy a legjobb!

-Ezt már mondtad párszor. Na én megyek vissza fekszek szunyálni, te meg igyekezz haza!- rótt meg kedvesen, utalva a tegnap reggelre.

-Értettem főnök! Sietek.- letettük a telefont, én pedig visszaraktam a készüléket a toppomba. Gyors tempót diktáltam, tudván, hogy ma nagy nap van. A mai napon fogok elmenni egy játékos válogatóra, a veszprémi focicsapat B csoportjába. Bár az árvaházban nem nézik jó szemmel, hogy mai napig is űzöm azt a sportot amit megboldogult apám és nagyapám hagyott rám a génjeimbe beépülve, hogy a jövőben szenvedélyemként játsszam. Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt 7 évben , mióta bekerültem az árvaházba. Eleinte lázadoztam, folyamatosan elszöktem, majd mikor megértettem, hogy ez ellen nem tudok mit tenni, már reménykedve vártam mikor jön újra egy család, aki gyereket akar örökbe fogadni. Azt mondják a remény hal meg utoljára, hát az én reményem hamar megpatkolt. Kihallgattam egy beszélgetést ami rólam szólt. Végül is igaza van z igazgató nőnek. Mégis ki fogadna örökbe egy olyan lányt, akinek a foci a mindene, minden nap büdösre izzadja magát, és mindenhol fűfoltok tarkítják. 10 éves korom óta itt porosodok ebben a dohos árvaházban. Egyedül azok a percek, órák rángatnak ki ebből a közegből, mikor edzésekre és meccsekre járok. Még mindig a városi csapatnál játszom. Jövőre végre a saját erőmből folytathatom az életem, remélhetőleg Veszprémben, a B csoport tagjaként. De ez mind csak feltételezés. Majd délután kiderül. Mikor az ablakom alá értem , észrevettem az ablakból kilógó kötelet, pont ahogyan Regivel megbeszéltük. Kezeimet szorosan ráfontam a kötélre. Mikor lábaim elhagyták a talajt, egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. Tény, hogy 12 km futás korán reggel elég fárasztó de muszáj volt. Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy felértem, és éppen bejutni próbál valaki a csukott ajtón keresztül. Gyorsan bemásztam, a kötelet elrejtettem, levetkőztem, majd gyorsan magamra kaptam a köntösömet. Úgy rángatták szegény ajtót, hogy féltem még a végén kiszakad. Odaszaladtam kinyitni. 

-Áh! Jó reggelt Ravenna.- nézett rám csábosan mosolyagva legutálatosabb nevelőnk.

-Jó reggelt asszonyom. Éppen most jöttem a fürdőből.- hazudtam szemrebbenés nélkül.

-Oh, valóban? Biztosan nem kint voltál megint futni?- szürke szemei úgy néztek rám, mint a véres ingre.

-Ezer százalék, de ha most megbocsájt folytatnám tovább a készülődést.- győztes vigyorral csuktam be az ajtót. Megint nem sikerült rajtakapnia. Gyorsan elmentem lezuhanyozni majd egy laza szett kiválasztása után lófarokba fogtam a hajam, és letrappoltam a lépcsőn.

-Na megjött a mi kis focista hercegnőnk. Milyen volt a reggeli futás?- huppant le mellém a szőkeség, immár az étkezőben.

-Egész jó de örülnék neki ha nem hangoztatnád, mert éppen hogy letudtam reggel koptatni a házisárkányt.-mondtam éllel a hangomban. 

-Oké, oké! Bocsi.- rám nézett azokkal a kék szemeivel, amivel bármit eltudott érni, bárkinél. Nálam is.

-Rendben.- nevetgélve reggeliztünk meg, majd táskáinkat magunkhoz véve elindultunk dolgozni. Bizony az árvaház nem fizet a kötelező dolgokon kívül semmit, de azokat is elég silányan, nekünk viszont ez a diákmunka nem kevés plusz pénzt jelentett. Mikor a kávézóhoz értünk, még csak Kíra volt ott,  a harmadik pincérlány, rajtunk kívül.

-Sziasztok csajok!- üdvözölt minket rikító mosollyal.

-Helló kislány.- köszöntünk egyszerre Regivel. Összemosolyogtunk, majd a pult mögé lépve, feltettük a névtáblát, és felkötöttük a kötényt. Egész délelőtt nem volt nagy forgalom, majd az ebédszünet után elkéredzkedtem a főnökömtől, és siettem a stadion felé. Megérkezve már rengeteg fiatal, és velem korabeli srácot láttam az öltözők környékén. A portáshoz szaladtam, és elkértem az edző cuccomat, és a szertár kulcsát. Nem vagyok szégyenlős , de ha most bemennék egy fiukkal teli öltözőbe abból nem lenne válogató. Megszoktam már a fiuk jelenlétét elvégre amikor meccs meg edzés van velük együtt öltözök. Ismerik már minden porcikámat, természetesen bizonyos határokon belül. Néhánnyal ráadásul együtt nőttem fel. Magamra kaptam egy ujjatlan fekete toppot, egy laza fekete focis gatyót, lábszárvédő, stoplis cipő és kész is. Kezdődhet a show életem színpadán, a főszerepben: Márton Ravennna.

2. fejezet

nos még egy új rész a mai napon... ez már kicsit bővebb jó olvasást.

egy kis zene:http://www.youtube.com/watch?v=Z2cYsDJ8vXs&feature=BFa&list=LL7i7WW4sJGJxBXjVvYMoPLQ

Kezdetek II.

Feketébe öltözött alakok sétáltak a szakadó esőben a nyíregyházi temető felé. A gyász szaga ott lengett az őszi levegőben. Egy ezüstszínű kocsi parkolt le utoljára a temető parkolójában. A benne ülő 2 személynek volt a legnehezebb eljönni ide. Az őszülő férfi mereven bámult ki az autó üvegén, miközben a hátul ülő 5 éves feketébe öltöztetett kislány szomorú szemeit  temetőre meresztette. Nagyapja elmagyarázta neki mi történt a szüleivel. Okos kislány volt, megértette, de akármennyire is volt eszes, a lelke nem készült fel arra, hogy elviselje azt az érzést, ami szülei hiánya okozott. Kiszálltak mindketten, és kézen fogva indultak a temető bejárata felé. Mikor a sírhoz értek rengetek embert láttak ott gyülekezni. Mindenki, aki ismerte  fiatal házaspárt ott volt. A szertartás elkezdődött. Sokszor pillantgatott a gyászoló tömeg a pityergő kislány felé, aki szüleit gyászolta. A sír lezárásakor megkezdődött a részvétnyilvánítás. Nem volt más családtag csak gyászoló apuk, és a gyermek. A vendégek távozta után, még pár percig néma csöndben álltak a virággal teli sír mellett. Mostantól egymás mellett fognak élni, ameddig csak lehet.

...

5 év telt el azóta, hogy az-az 5 éves kislány ott állt szülei sírja mellett. Mai napig is kijár oda, de már kevésbé sajgó szívvel. Az immár 10 éves kis hölgy megértette mit jelent a halál. Nagyapjával tökéletesen éltek együtt, bár voltak kisebb problémáik. Miután Ravenna szülei meghaltak, gondviselője nem akart tovább focilabdát látni a kislány kezében. De mindketten tudták, hogy ez lehetetlen. Közös szenvedélyük volt a foci, ezért a konok öregember mégiscsak tovább képezte őt. Aminek mostanára meg is lett az eredménye. A helyi általános iskola csapatában játszik, mint csatár. Nehéz volt bekerülnie a sok tehetséges fiú közé, de emlékezett apja szavaira. Kiküzdötte magának a tiszteletet, és megérte. Most már tisztelték, és a rivális csapatok nem kezdtek el nevetni, ha pályára lépett. Mindezt 10 évesen. Éppen hazafelé tartott  a fárasztó délutáni edzésről, mikor egy mentő autó kanyarodott be utcájukba. Megint elfogta a kétségbeesés érzése, ugyanaz az érzés, amit szülei halálakor érzett. Futva ment hazáig, ahol a bejárat előtt meglátta parkolni a szirénázó mentőt. Nagypapáját hozták ki letakart testtel, gyászos tekintettel. Tudta mit jelent ez a nézés. Élénken élt benne újra az-az 5 éves kislány, aki szüleit temette el. Fojtogatta a sírás. Az egyik mentős észrevette, és odament hozzá. Próbált megnyugtató szavakat suttogni a kislánynak, de már semmi sem vigasztalhatta. Az utolsó rokonát is elvesztette.

...

Ismét feketébe öltözött a temető. A legfőbb gyászoló egy 10 éves kis lány volt, akiért a szertartás végeztével jöttek az árvaház dolgozói. Nem maradt már senkije. Csak az ürességet érezte, a fojtogató ürességet...

1. fejezet

Egy kis bevezető/átvezető folyamatosan haladunk tovább… jó olvasást 

egy kis zene:  http://www.youtube.com/watch?v=JB5PxVUn1-8&feature=BFa&list=LL7i7WW4sJGJxBXjVvYMoPLQ

Kezdetek I.

Egy 5 éves kislány játszott a focilabdájával a házuk udvarában. Nagypapája vigyázott rá, míg szülei távol voltak. Akárki nézett erre a gyönyörű kislányra valami fura borzongás fogta el. Tudták, hogy egyszer ez az apró csoda egy igazi gyönyörű, sikeres nő lesz. Különleges volt. Nagyapja büszkén nézte, hogyan játszadozik a labdával. Egykoron Ő is futballista volt, akárcsak a fia. Fiúról-fiúra szállt az a családi hagyomány, hogy futballozni tanítják a jövő nemzedékét, de eme hagyomány megtört ezzel a gyönyörű csöppséggel. Ám amikor valaki meglátta milyen mohón csillogó szemekkel nézett a labdára, az előbbi feltételezés rögtön eltűnt. Éppen pár új cselt gyakorolt, mikor bentről telefoncsörgés hallatszott. Felkapta copfos kis fejecskéjét, de ekkor már nagyapja bement fogadni a hívást. A kislány beszaladt a házba hóna alatt a labdájával. Mikor beért csak nagypapája falfehérré vált arcát látta, amint csontos és ráncos ujjaival füléhez szorítja a készüléket. Egyszerre őt is kétségbeesés fogta el. Nagyapja motyogott pár szót a telefonba, majd lassan sétált oda kis unokájához. Leguggolt elé, és végigsimított puha kis arcoskáján. Nem tudta hogyan magyarázza el neki mi történt. Pár perccel ezelőtt még minden a legnagyobb rendben volt, de most a kislány számára elérkezett az-az idő, mikor az élet legmegpróbáltatóbb érzésével kell szembesülnie. A gyásszal…

Prológus

Mindenkinek van egy álma. A lányok általában olyasmikről álmodoznak, hogy egyszer majd a szőke herceg betoppan az életükbe, és magával hozza a hőn állított gazdagságot, és fényűzést. Az én álmom teljesen más. Sosem érdekelt igazán ez  a szőke herceges maszlag. Akik ebbe a hitbe burkolóznak sosem fogják valóra váltani az igazi álmukat. Sosem akartam egy lenni a sok közül. Több akartam lenni. Egy olyan személy aki nem csak a baráti körében ismert, hanem az egész világon. Van egy álmom. De az álmokért harcolni kell. Én megfogadtam az első megaláztatásomkor, hogy harcolni fogok, és valóra váltom az álmomat. Én leszek a világ legjobb női futballistája...